|
Orbán Béla:
Ne félj a fájdalomtól! Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2013. november 13.
Rómaiakhoz írt levél 9,2: „Nagy az én szomorúságom és szüntelen vala az én szívemnek fájdalma, mert kívánnám, hogy én magam átok legyek elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint” Galatabeliekhez írt levél 4,19: „Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, mígnem kiábrázolódik bennetek a Krisztus, szeretnék pedig most köztetek lenni és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.” Ezt a két bibliai verset csak a fájdalom szó köti össze. Mindkét vers egészen más környezetben van, hiszen a rómaiaknak írt levélben Pál arról beszél, hogy szüntelen az ő szívének a fájdalma a saját népéért, a zsidóságért, a másik levél pedig azoknak íródott, akik a különböző galatabeli gyülekezetekben vannak, s ott is elhangzik a fájdalom szava: „akiket fájdalommal szültem”. Tudatában vagyunk-e annak, hogy a mai világnak a lehető legnagyobb problémája és az egyik legnagyobb bűnnek a kezdete, hogy ez a világ nem akarja sem a testi, sem a lelki, sem a szellemi fájdalmat. Minden eszközzel küzdünk, egészen a halálig a fájdalom, és minden más elrendelés ellen. A teremtés után az édenkerti bűnbeesésnek a következménye is, hogy az első parancsok egyike, hogy „igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked”. Akkor Isten elrendelt valamit. Milyen fájdalomról beszél a Biblia? Miért kell a fájdalom? Akár egy orvos elmondhatná, hogy a fájdalom jelzi azt, hogy valami nagyon támadja az életet, ami akár a halálig is elmehet. A halál még így is áldás nekünk, hogy ha megégetem a kezemet, akkor is nagyon jó az, hogy van fájdalomérzetünk, mert különben elégnék. Nagyon jó minden fájdalom, mert megelőzi a problémát, védelmet ad, jelzésként működik. Az ember pedig mégis fél a fájdalomtól és minden eszközével a fájdalom ellen tesz: vegyszerrel, gyógyszerrel, kegyszerrel. Mindenféle módszert, elképzelést és praktikát ki akar találni, hogy megússza a fájdalmat. Pál ezekben a versszakokban nem a testi, gondolati (lelki) fájdalmáról beszél, hanem arról a szellemi fájdalomról, amelynek minden ember életében jelen kellene lenni, mert a fájdalom mindig megelőzi az újnak a születését. Fájdalom nélkül nincs semmi új, a fájdalom és az élet egymással kapcsolatban van, fájdalom nélkül még a gyerek se születik meg. Az édenkerti állapot megszűnésekor Isten jelezte, hogy fájdalommal fogod szülni, s Pálnak is van egy fájdalma, ami annyit jelent, hogy fáj a szívem valakiért – ez nem azt jelenti, hogy hiányzik, vagy hogy nem fér bele az akaratomba, nem teljesíti be – nem az önző érdekek miatt fáj a szívem, a szellemem, hanem azért, mert valaminek meg kellene születnie, tehát szülési fájdalmai vannak. Az emberben, amikor Isten Igéje szól, arra gondolatban ennek a tudatára jut, és ez elkezd fájni, megjönnek az első érzések, az első nyomó fájdalmak, a „tenni kellene valamit” érzése. Kell a fájdalom, mert ha nem szüljük meg a gondolatainkat, s azok nem lesznek tetté, akkor csak halott csecsemőket szülünk, meghalnak a gondolatok és a tettek. Ha nincs meg a fájdalom, és nem késztet Isten szeretete arra, hogy megszüljük akár a gondolatunkat, akkor körülöttünk minden meghal. Isten azért adta a felismeréseknek a fájdalmát, mert egy gondolat született bennem. Isten ad valamit az Ő Igéje, bizonysága, a szellemi érzékrendszerem által, hogy fájjon az álapotom, vággyam az újat, és induljon el bennem az, amit Isten akart, hogy megszülessen. Ő adja a fájdalmakat. Pál erről a fájdalomról beszél, amikor azt írja, hogy szüntelen fájdalma van, mert a befejezetlenséget éli meg, hiszen a zsidóságnál Isten adja meg azok felébredését, a Messiás meglátását. Mi valóban érzünk-e fájdalmat egymással szemben és egymás irányába? Nem azt a fájdalmat, hogy nem szolgál ki engem, nincs belőle hasznom, terhemre van, hanem, hogy mikor akar megszülni, hogy nem veszi észre, hogy Isten már réges-régen szólt neki! Már megtörtént a fogamzás, és már görcsöl, és még mindig nincsen következménye, tette, pedig már kint a feje a gyereknek, már megszületne a döntés az emberben... Meg kell szülni minden gondolatot! De melyik szellem adott neked gondolatot? Isten Szelleme, vagy a másik erő? Kényszerítő akarata van annak a szónak, akit te elfogadsz. Isten Szellemének épp olyan nyomatéka van, és épp olyan fájdalmat okoz, mint a Sátán különböző vágyakon keresztül adott kísértései. Az ember gondolata, amikor kijött az Édenkertből, áldás helyett átok lett, hogy tudott gondolkodni. Az ismerete lett gondolkodássá, viszont gondolat tett nélkül nincs, mert döntenem kell, hogy megszülöm-e, vagy sem! A gondolatomat így is, úgy is meg fogom szülni. Ha azt a gondolatot szülöm meg, amit nem Isten által kapok, annak is lesz következménye, halálos következménye van, ha az isteni gondolatot szülöm meg, akkor annak életre szóló, életet adó követkeménye van. Melyik gondolat fogant meg a fejedben? Miért hallgatod, vagy olvasod az Igét? Mi fogant meg a fejedben? A világnak a súgása, ami átmegy a fejeden és tetté lesz – senki ne mondja azt, hogy a gondolat önmagában él – mert a gondolat mindig tettre serkent, és mindig megtörténik a szülés. A foganatnak a szülés a vége. A foganatot, amit Isten rendel el, azt, hogy az Ő Igéje által megfogan az emberben a gondolata által az, hogy minek kellene történni, hogy életszerű legyen, hogy életet kaphasson. Meg fog születni, de ugyanúgy a földi életben, mint az anya életében, ha visszatartom a gyereket, egy idő után meghalhat, de ha korán szülöm, akkor is bajok vannak. Olyan nincs, hogy nem szülheted meg! Ha Isten ad neked egy megfogant Igét, azt két oldalról lehet folytatni tettekben: engedelmességgel vagy engedeltenséggel. Ha az fáj, hogy ami tőlem születik az meghal, akkor az életet keresem. Ekkor jön az a fájdalom, hogy „jaj, az elmúlt éveimben, évtizedeimben minden, amit cselekedtem, halott lett, a halálnak szolgált, a hiúságom, a fogyasztási társadalom szépségei... Isten azt akarja, hogy megfoganjon benned, és azt meg kell szülnöd. Istennél nincs automatizmus, hogy megtérsz és minden rendben van, hanem Isten ad egy hitet, és az Ő akarata szerint az Ige magját, ami megfogan benned, de innentől nincs menekedés, pozitív és negatív értelemben egyaránt: ha Isten szólt, akkor neked döntened kell, vagy így, vagy úgy. Pál nem szülhette meg a saját népével kapcsolatos fájdalmait, hiszen ez a szülés annak az ideje, amikor lerántja a leplet az Ő népéről, az Isten kezében van, azonban a többiekkel kapcsolatosan jelen van a fájdalommal való szülés. Fáj neked a másik ember, amikor látod, hogy az Ige magva ott van benne, és szülnie kellene?! Ilyenkor mi a teendőnk? Nem kellene szólni, hogy „kellene már lépned, mert különben túlhordod a gyereket”? „Húzod az időt! Isten szólt, és te meg nem cselekedtél, nem született meg valami!” Ne öljük meg Isten szavát, azt a magot, amit belénk ültet, de azt is vegyük észre, hogy Isten mindig életre adja a fájdalmat, minden fájdalom az életről, örök életről szól, még a földi halál előtti fájdalmaink is. Azért adja a fájdalmat, hogy megismerjük a bűn, az engedetlenség halálos következményét. Isten számtalan irányból, helyről szórja a magot nekünk, hogy „változtass, szüld meg, itt van”. Hány, de hány magot mi magunk vetéltünk el, halottan szültünk meg! Amikor elérkezünk egy bizonyos korba, rádöbbenünk arra, hogy hányszor szólt Isten, és mégsem lett belőle semmi, mert engedetlen voltam, mert nem akkor szültem, amikor kellett volna, vagy egyszerűen elvetettem, abortáltam. „Istenem, bocsáss meg, tudom, hogy Te szóltál, a Te szavad megfogott és megült, megfogant bennem, s én voltam, aki önmagamban megöltem az életet...” Most nem kell ezen folyamatosan jajgatni, de oda kellene figyelni, ha jön egy gondolat, egy mag, akkor vizsgáljuk meg, hogy életről szól-e, vagy halálról. Mindaz, ami a világ irányából jön az halál, de mindaz a fájdalom, ami Istentől jön, az az életről szól, még akkor is, ha egy bűnbánati állapotba kerülünk, mert felismerjük a bűnünket. Ne told el a fájdalmat, az elvihet a kegyelemhez! Oly jó, hogy Isten a fájdalom érzetét adta, amihez adta az eszközeit, az Igét, a Bibliát, a testvérem bizonyságát – az egész teremtett világ nekem prédikál! Ne félj a fájdalomtól, mert különben nem lesz élet! Minden, amit megszülsz, az nem a tied! A megszületett apró csecsemő fájdalmas szüléssel a szabadságra született, s Isten meg akar tanítani téged arra, hogy fájjon érte a szíved, hogy milyen világi környezetbe került, lásd a világban a gyerekedet és a testvéredet, hogy a világban milyen veszélyek közepette van, ahogy növekedik egyre veszélyesebb helyzetben van... Fáj-e a gyerekedért a szíved? Vigyázol-e az újonnan megszületett hívő életekre, testvérként, hogy el ne vesszenek, s ne kerüljenek életveszélyes helyzetekbe? Az Isten szerinti fájdalom az nem a te fájdalmad, hanem azért van, hogy mindaddig, amíg az az élet önálló nem lesz, azt óvd, vigyázz rá, légy testvér, hogy az az ember Krisztus kezében szabadon biztonságban legyen. Nem mindegy, hogy hogy fáj ez a világ nekünk, a szociális problémák fájdalmai nagyon sokszor nem isteni fájdalmak. Ha belegondolsz, sok százmillió ember rosszabbul él, mint te, miközben te magadon sajnálkozol. Aki krisztusi, az nem magán sajnálkozik, hanem azt sajnálja, hogy az életet eltékozolja, hogy az élet megfogant, de nem születik meg, hogy valaki hoz egy döntést, és megsem történik semmi annak az életében, amikor valaki újonnan születik, de mégsem lesz krisztusi – ez a krisztusi fájdalom! Melyik fájdalom ural bennünket? Ha a test uralma alatt vagy, akkor az a fájdalom fog téged uralni, ha a gondolataid nem jönnek össze, akkor a lelked fáj. De van egy másik fájdalom, ami Isten szerinti: látod, tudod, hogy valaki bajban van; tudod, hogy valamit kellene tenned, de nem léptél, nem mertél lépni... A szülést nem lehet abbahagyni, s ha Isten szól, akkor elindulnak a szülési fájdalmak. Sírhatsz és jajgathatsz, de nem mindegy, hogy mit szülsz, mit gondolsz, és milyen gondolat irányítja a testedet, lelkedet, cselekedeteidet. A krisztusi embernek az a természetes tulajdonsága, hogy szereti a fájdalmat, mert az hordja magában azt a lehetőséget, hogy élet születhessen. Szereti a törvényt, mert az fájdalmat okoz, és az a kegyelem kezdete. Fáj látni a másik embert a bűnében, de örülök annak, ha fájdalmai vannak, mert amíg a bűnök nem fájnak, addig halott. Pálnak van egy szüntelen fájdalma, és a gyülekezetért fájdalma. Úgy szeretünk mindenféle hallelujázásról és örömökről beszélni, amelyek legtöbbször fájdalomcsillapítók, mint az alkohol vagy a tudatmódosítók! A fájdalom után van csak öröm, meg ha van egy testvér, akinek fáj a te életed, aggódik és imádkozik érted, hogy jól dönts, aki bizonyságként el tudja neked mondani, hogy „meggyógyultam, én jól döntöttem, mert az életet választottam”. Igen sok szolgálatomban emberek vajúdva zokogtak, s majdnem durva módon ordítottam, hogy „ugorj már...mert elkap!”. Az embernek fáj, hogy nincs, aki azt mondaná, hogy „ugorj már!”, mert nincsenek bizonyságok, nincs kitől kérdezni, nincsenek testvérek, a fájdalom azt mutatja, hogy valahol van testvéred. A te fájdalmad életet hozhat! Vállald a fájdalmat, jó az neked! Nem túléled az életet, hanem életet kapsz. Ez egy törvény, amelyet megkapott az ember a születésétől kezdve. Megszülettél, és ez az anyádnak fáj, de nekem is fájt, hogy mennyi veszélybe született bele a fiam, s apaként ott kell állnom, védenem, tanítanom, bizonyság lenni, és kérdéseire választ adni, mert fog kérdezni, mert neki is fájni fog sok minden, és nem mondhatom neki azt, hogy „vegyél be fájdalomcsillapítót, kerüld ki a bajt, majd az Úr...”, hanem a pillanatnyi helyzetben csak annyit kell mondanom: fiam, örülök hogy vannak fájdalmaid, most fogant meg benned valami, most értettél meg valamit Isten igazságaiból. Most vetted észre, hogy milyen a világ, most kezded önmagadat megismerni, és most van a döntés pillanata: szülj, adj életet, a gondolatod legyen élővé és tettekben valósuljon meg! Ne bújj el a fájdalomtól, jó az neked! Nem azt mondom, hogy szereti az ember a fájdalmat, dehogy szereti! De az Isten szeretete, hogy fájóvá teszi a bűneidet, a világ bűneit, mert minden bűnnek a következménye a halál. A mai kor embere nem akarja a fájdalmat, és közben nem lesz gyermeke, nem lesz folytatás. Nem akar szembesülni a halál tényével, pedig szembesülni kell. Legyen egy fájdalom, szülési fájdalom az, hogy el kell menni, de tudom, hogy hova kell menni: életre kell meghalnom. Halálra kell szülnöm, és életre kell meghalnom – ez a földi életünk! Fájjon a sok-sok mulasztásunk, mert van olyan dolog, amire Isten azt mondja, hogy még mindig van azt lehetőséged megtenni, de ami elmúlt, az már többet ne fájjon, mert újat, mást adok helyette. Ne marcangold önmagad, hanem nézd meg, hogy mi az, ami még élő mag a szívedben, amit személyesen neked adott Isten, mert ha nem szülöd meg, halvaszületett lesz, de ha megszülöd, bármennyire is fájdalmas volt, mint egy anya, úgy fogod ölelni az új életet. Sokszor fáj, amikor le kell mondanunk egy-két dologról, pedig helyette sokkal jobb dolgot kapunk Istentől. Nekem különösen kiváltságos a helyzetem, mert mindent le kellett adnom. Nem volt könnyű, nem maradt semmim, olykor még emberi remények sem, most meg alig bírom betölteni mindazt az új életet és életre vezető helyzetet, örömmel mondom: jó volt a fájdalom, Isten kényszerítő ereje. Csak ötvenkilenc évig szenvedtem, hogy „miért nincs gyermekem”, s amikor azt mondtam, hogy „jól van Istenem, ha nem, akkor nem”, kaptam feleséget és gyereket. Kb. hat-hét évvel ezelőtt nem volt hol aludnom, s egyetlenegy érvem volt: „Istenem, ha te akarod, hogy szolgáljak, enni, inni, aludni, öltözni, ilyen apróságok kellenek az életben, hogy hogy adod meg, én nem tudom, de azt tudom, hogy bennem minden meghalt, még a remény is.” Magamban abszolút nem hittem, nem bíztam, az emberi számítások és a magyar helyzet szintjén elképzelhetetlen volt, hogy ebből kijövök. Ma van családom, a feleségemnek van lakása, nekem is van lakásom, amit a hatvanharmadik évemre huszonötéves kamatmentes kölcsönre megvásárolhattam – lehet, hogy tudják, hogy örök életem van –, és vidéken építem a házat. Nem mindenkivel történik ez meg, de ha megtörténik, akkor azért van, hogy bizonyságok legyünk. „Az Én gondolataim nem a te gondolataid”. Ezt is meg kellene tanulni! Ami benned megfogan, ha nem egyezik Isten gondolatával, az halál neked és mindazoknak, akik veled közösséget vállalnak... Nagyon nem szerettem a románokat, a cigányokat csak azért szerettem, mert ha megittam néhány sört, akkor ököllel nevelhettem őket. Aztán egyszer Isten szólt, hogy Romániába kell menni szolgálni. „Én? Oda?” Nyolc év lett belőle. Megtanultam bocsánatot kérni, megtanultam megbocsájtani, megtanultam analfabéták között szolgálni. Megtanultam úgy szolgálni, hogy nem volt ennivalóm, s aludtam olyan testvéri családnál, ahol egy vödör volt a wc (ráadásul még valami furcsa bögölyök agyoncsipkedtek), miközben Budapest központjában laktam (ez is egy fájdalomféle). De sose felejtem el azt a sok megtért embert! A cigányok megtanultak adakozni, mert megváltozott az életük, s őértük már nem fájt a szívem. Isten lehet, hogy ad egy fájdalmat, hogy azáltal megszűntessen egy másik fájdalmadat. Sok ilyen próbán mentem át... Tudod milyen jó, amikor nem fáj a szíved? De mindig fáj a szíved, mert nem vagy egy hideg kő. Ha igazán krisztusi vagy, akkor fáj a szíved a családodért, a környezetedért, a kereszténységért, a zsidóságért, ezért a nyolc milliárd emberért! Fáj, hogy nem értik azt, hogy mit jelent a kereszt! Nem az fáj, hogy elutasítanak, nem szeretnek, hanem az fáj szüntelenül, hogy ők a halált választják az élet helyett. Lehet karizmatikus keresztényként azt mondani, hogy „már megint negatívumokat mond”... Igen, sokszor sírok belül, azokért is, akik a közvetlen közelemben vannak, vagy akik felé szolgáltam, szolgálok, vagy szolgálni fogok, mert a szolgálat nem egy siker, egy győzelmi útvonal, hanem tele van fájdalommal. De mégiscsak jó a fájdalom. Van valaki, aki fájdalom nélkül szül. Isten gyermekeként, Krisztus gyermekeként, amikor szellemben újjászülettél, akkor életre lettél szülve, mert Isten akaratában Valaki áldozatot mutatott be érted, éretted adta az életét (a földit). Élet vagy halál fia vagy-e? Krisztusé vagy a világé? Ha Krisztusé vagy, akkor örülünk egymásnak, csak keveset fáj, hogy mi van veled, és tudom, hogy ott kell állni melletted, s ha kérdezel, akkor Isten ad választ is – a testvérért nem fáj a szívem, pedig a mi életünk is hasonló a többi emberéhez. Minden egyes gondolatunk döntés és tettek kezdete. Ha Krisztus uralma alatt van a gondolatod, akkor nem fogok félni tőled, nem fogok félni, hogy mi lesz veled, olyan könnyű lesz minden. De amíg ez nem valóság, mindig fájni fogok és nem tehetek másképpen. Nem azért, mert ez jó nekem, de ha Isten engedi, hogy meglássam a te életedet, akkor ahhoz fájdalmat is ad, hogy életre kísérd, segítsd és törődj a másikkal. A hívő ember élete a fájdalmak útja. Nem a Via Dolorosa, nem én halok meg, Valaki már meghalt érted, de fáj, hogy te meghalsz, fáj, hogy a gondolataid halottak! Fáj, hogy egy másik mag fogant meg benned és nem Isten akarata, Igéje. A hívő ember tele van fájdalommal, mert a gondolat legkisebb megvalósulása esetén is már tudja, hogy mi a rossz és mi a jó, tudja, hogy mi az, ami halálos, és mi az, ami értékes élet. A hívő ember látása kiegészül a fájdalommal. „Szeretnék pedig köztetek lenni és változtatni a hangomon, mert bizonytalanságban vagyok felőletek”. Olyan jó lenne bizonyosságban együtt lenni, hogy nyugodtak legyünk. Amikor az életed már nekem is örömet ad, mert az élet nyomait és gyümölcseit láthatom az életedben, szeretnék a testvéred lenni, és ha működne a komunikáció, mert egy bizonyság az én fájdalmaimra is nagyon nagy gyógyszer. Ha történik valakinek az életében egy gondolat megszületése után egy életre szóló cselekedet, akkor öröm van a fájdalom helyett a szívemben, pedig semmi hasznom nincs belőle, az az élet a tied, de engedd meg, hogy örüljek a te életedben. Szeretnék úgy is nyitott lenni (nem dicsekedni akarok), hogy megosszam a saját örömömet is, ami mennyei és nem földi. Szeretném mindig elvenni a te fájdalmadat, mondván: „köszönöm, én jól vagyok! Jó, fáradt vagyok, fáj a kezem, néha a fogam is” –ez utóbbi egy másik fájdalom, a halál fájdalma, de ez pont az örök élethez vezet! Minden megszületettet engedjünk el, oda, Isten kezébe. Kísérd el odáig, vigyázz a másikra! Ha igazán szeretsz valakit, akkor elárul a fájdalmad. Soha ne vedd el a másik fájdalmát, neki életre van szüksége, mert Isten így rendelte! Minden gondolatunk fájdalommal születik meg, mert a bennünk levő emberi testi-lelki vágyak harcolnak a szellemi ellen, s a szellemi harcol a testi ellen, így mindig minden fáj, s a szellemedért a világ két legnagyobb hatalma harcol, s a szülési fájdalom döntési kényszere, az élet és a halál a te kezedben van! Ne hárítsd a felelősséget Istenre, a szabad akaratod által dönts, hogy Isten adja, megtartsa vagy megmentse az életedet ha egyszer a testi-lelki fájdalmak miatt rosszul döntöttél. Nézzünk bele a saját életünkbe, hogy mi az ami halott: csak nézd meg a mai napodat, hogy mennyi halott dolgot csináltál és gondoltál, ami Isten akarata és gondolata ellen szóló volt. Mennyi de mennyi kísértésbe estél, lusta lettél, megöltél egy cselekedetet, nem enyhítetted valakinek a fájdalmát... sok-sok apró gyilkosságunkat lehetne felsorolni. Mire költötted a pénzedet? Az idődet? Hány évedet tékozoltad el? Pedig te kaptad, csak nem szülted meg azt, amit Isten törvényével, személyes parancsával neked adott, és mi még mindig másra mutogatunk... Mi lehettél volna! Miért szülted meg a halott csecsemőt? Miért nem élnek a gondolataid a tetteidben? Mi ez a hullaszag? A gondolataink! Amikor az első emberpár az ismeretet felcserélte a tudással, akkor megtapasztalhatta a fájdalmat, mert a gondolat mindig fájdalommal jár. Ha Isten mellett döntesz, akkor is van benned mindig valami, ami az ellen akar menni. Ha engedelmes vagy Istennek, az Ő magja megfogant, biztos, hogy valami gaz el akarja nyomni, valami ellene van mindig, kívülről vagy belülről. Ha kívülről, akkor van kihez imádkoznod, ha belülről, akkor van Szabadítód! A szabadítás egyben a gondolat szabadsága is: szabad vagy az életet választani! Nem kell semmi emberi testi-lelki fájdalom, böjt vagy aszkézis, ne kínlódj! De legyen bőségesen Isten szerinti fájdalom, s jusson arra is erőd, hogy másokért is fájjon a szíved! Ne félj a fájdalomtól!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |